NylonTetű

... toxikus populista odor ...

2014. máj 08.

leiratkozni a keresztény tenderről...

írta: Сергей
leiratkozni a keresztény tenderről...

Jéziiiiiii.jpg

Azon gondolkoztam, hogy nem vagyok (nem lehetek) önmagam, meg másoknál is veszni látom ezt a képességet... Tavaly óta úgy tűnik még nehezebb, még jobban bénult a kommunikáció élő szóban... Mert manipulálnak... Manipulálnak arra, hogy adott történésre hogyan reagáljunk! Máskor éppenséggel ennek az elvárt reakciónak a fordítottja történjen meg velünk! Amikor ez az ominózus beszélgetés zajlott, akkor a polémiában részt vevőknél (nem volt vita képes a mentális állapotuk) legalább öt különböző igen furcsa "beidegződést" (nem találom a szót... mi lenne ez, sugalmazás? hipnotikum?) fedeztem fel. Nem kezdem el lehántani őket (elkezdtem, az majd egy másik történet), a végeredmény a legrosszabb! A zsigerből ...

Tovább Szólj hozzá

Artista féltek BÁJBlia

2014. ápr 24.

tömören velősen közöld

írta: Сергей
tömören velősen közöld

... ma is ingáztam, mint minden áldott hétköznap ... Most éppen azzal kell küzdeni, hogy (a külső hőmérséklet 20 Celsius) valamelyik ártánynak ilyenkor is elszáll az agya és 40 Celsiusra felfűti a vonatot... Ver a víz, az ájulás kerülget, meg a hányinger! Hát biztos szíves vagyok? Vagy a cukrom? ;-) Nem csak reggel, este hazafelé is... De hogy a többi "tisztelt utasaink" miből vannak elkészítve? Itt hallod mindenki mediterrán típus?! Konkrétan fogalmam sincs, hogy lehet így ééééélni... Nulla ablak nyitva! Nulla levegő! Ülnek a bágyadt kannás bor, száj, láb, hagyma és hónalj kutya szagban... Pffffff.... Látom a buflák fejeken, hogy kiakadnak rám és mérlegelik, hogy merjenek e beszólni. Volt beszólni? Igen, a bátyám már volt! Amikor is ...

Tovább Szólj hozzá

b+ máv ájhétbjúdifúpípá

2014. ápr 23.

utálom a médiát egy kalap szahara, különben is hétkor már alszom

írta: Сергей
utálom a médiát egy kalap szahara, különben is hétkor már alszom

mi fogadott valamelyik reggel a rádigóban, na mi?
- Pösta bá, látott már Kied rádigót?
- Höhö fiam, még ettöm is!
- De hát az tiszta derót Pösta bá!

Szóval  ... kétharmatos felcsalást adtunk a furunkulusznak, plüssegér találkozó lesz, faxa lesz a cseresznye termésünk (várhatóan, ha csak a fagy el nem viszi, de akkor szar) és hozzánemértési pháhhojjt építettek az agyamrament nagytermében ...
ezek a hírek vazze? Hát mikor lesz már end of fcking alcsút day's ??? sikítva hányok az egésztől ..
Ja és persze hallgassuk meg a ByeDorongtól a Seggem című számot ... és mit csinál Barnabás (akinek ajándéka izomsorvadás, csak sajnos még nem jött ki rajta) ? Vele énekli ... Győzike szavai élve :-( "ezt kő csinyáni e? ezt kő csinyáni ...

Tovább Szólj hozzá

média b+ ájhétbjúdifúpípá agyifax

2014. ápr 23.

Húsvétra veszünk húst

írta: Сергей
Húsvétra veszünk húst

fuck.jpg


... az ünnepeknek annyi funkcióját látom, hogy ...
Előtte már napokkal meg vagytok (igen a bjútifúpipák) penájszodva... Az utcán lődörögtök, keresztbe-kasul mint aki denaturált szesszel dörzsölgeti a feje tetejét a sapka alatt... Hadd ne mondjam hányszor szoktam ilyen miatt rátok ugatni :-P "Próbáljunk már meg egyenes vonalú egyenletes mozgást végezni" vagy ugrat a kerekes szatyrotok, mert megemelem csőrrel, még mielőtt kigáncsolna vele... Elözönlitek a boltokat, megvesztek mindent... Egy napra zárnak be! Éééérrrteeeettétek?! Mi a ráknak vesztek meg egy egész rúd párizsit? Anal plug-nak? Mondjuk amekkora verebek vagytok, ott zöldül meg a hűtőben. Nem baj, akkor is megeszitek, ha utána fekve fostok mint a tehén.
Ezen ...

Tovább Szólj hozzá

b+ ájhétbjúdifúpípá veszükhúst

2014. ápr 22.

Neked édes, nekem férges

írta: Сергей
Neked édes, nekem férges

 

retekegér.jpg


Ez a hoch intelligent komment az arcoskönyvön terjengett, nevezett Lajos cizellált hangvételű kommentjével egyetemben. Akit érdekel, az keresse meg, nem emelem be, nem elég populista.
Előre bocsájtom, minden tiszteletem a kevés kivételnek (kb. tízből egy), de csak nekik!
A számomra ismeretlen Lajos szavait kiegészítve kérem, hogy edit ne jöjj ide! Sőt, szíveskedj minden nemű leszármazóddal e
gyütt haza hurcolkodni! Hogy miért? Azért, ahogy viselkedtek velünk! A mi adónkból adott nektek a mi államunk lakást áttelepüléskor (elvétve látsz a te fajtádnál 30 millás háznál kisebbet), a mi adónkból tanultak ki a gyerekeitek és ez a szó, hogy "külhoni agyar" azonnal nyit nektek minden kaput, munkátok is azonnal ...

Tovább Szólj hozzá

b+ választás2014 ájhétbjúdifúpípá agyareszikagyart

2014. ápr 22.

János maga a társadalomra káros

írta: Сергей
János maga a társadalomra káros

retekegér2.jpg

Zseniálisak ezek a kommentelők :-D idézek OrsósVajda 2008-as választási beszédéből...
"- tisztelt hölgyeim és uraim az mszp-vel a nagytőke és pénztőke alakíthat kormányt mo-n!!!"
Hm... Ezt így jobboldali politikusként mondja bele a fejetekbe? A "nagytőkét" még értem, de a "pénztőke" az végül is mi a lóf*sz lenne? Kb. úgy tudom értelmezni, mint amikor k*rvanagy értelmiségi akarsz lenni és úgy köszönsz, hogy "asszonyom hát csókolom a kisztihand-ját!" :-)
"- tisztel hölgyeim és uraim az mszp meg fogja szüntetni a lakástámogatást!"
Na szóval akinek van egy csöppnyi agya, az tudja, hogy itt csúnyán kilóg a ló ötödik lába... A baloldali bolsevik kormány nem hoz be tőkést, hanem államosítja annak vagyonát... A ...

Tovább Szólj hozzá

b+ ájhétbjúdifúpípá Jánosakáros

2014. ápr 22.

Takonysámán

írta: Сергей
Takonysámán

fuck.jpg

Az költői túlzás, hogy olvastam / olvasom a blogodat, vagy azt a hír-akármit amit erőltetsz... Már nem emlékszem, hogy milyen aktuálpolitikai dolgon köszörülted éppen a nyelved... de azt tudom, hogy fél oldalnál tovább egyszerűen nem bírtalak! Hallod? Ilyen hozzáállással, ilyen habitussal, ilyen dekonstruktív módon, ekkora adag rosszindulattal élni bárkivel szemben? A helyedben (helyetekben) nem csodálkoznék azon, hogy úgy utálnak titeket a clovákok, mint a sz*rt! Ha itt élnél és nekem kellene hallgatnom / olvasom / kerülgetnem a napi epeömléseidet, én is utálnálak. Amúgy nyugi, mivel nem vagy fontos, így csak rühellek téged. Az utolsó facebook ismerős státuszban töltött napodon kitett bejegyzésedre reagálok!
 
...

Tovább Szólj hozzá

b+ ájhétbjúdifúpípá törpekretén

2014. ápr 22.

A hely ahol élsz ...

írta: Сергей
A hely ahol élsz ...

fuck.jpg


... Régi írás, csak nem volt neki helye ...

Meg van az a jelent, amikor az intézkedő rendőr oda megy a földön fekvő önmagát önfeledt állapotban összerondító hajléktalanhoz és "kezeli" (pontosabban lábazza) a problémát? Érdekes volt látni a környezetem reakcióját, amikor ezen felháborodva oda akartam menni és számon kérni a közeget. Ezért fizetem az adót, hogy igy viselkedj egy magatehetetlen emberrel? Élnék az állampolgári jogommal és óhajtalak feljelenteni saját magánál te bájdorong! Félelmet láttam tükröződni az arcokon, "bajba kerülsz fiam" mondták... Ha szemet hunyok akkor meg "asszisztálok" ehhez a köpedelemhez. Nem beszélek rébuszokban, az okokat is ismerem. Ha a földön fekvő emberen nincs sérülés, ...

Tovább Szólj hozzá

b+ kisebbség szerv féltek

2014. ápr 21.

Éva néni és a matek...

írta: Сергей
Éva néni és a matek...

mutyi.jpg

Mert már a családi asztaloknál is a hülyeséget kell hallgatni... Most komolyan! Ki a f*szomat érdekli, hogy (nővér státuszú izé) Gyökérné olyan primitív űrgörény, hogy ha elmegy a templomba, akkor OrsósVajdáért utálkozik? Mondanám, hogy imádkozik, de ez nála nem értelmezhető, nem ismeri a pozitív érzelmeket. Meg ipari módon benyal ilyen noname helyi nyomorultaknak? Holott soha nem kapott még senkitől semmit. Vagy ki tudja, de amióta nincs vasas biznisz (kovácsolt vasból kerítést, rózsát, fogpiszkálót, de még lóf*szt is Gyökéréktől!) a férjének, azóta tuti nem kapott... Különben is egy rezignált nyugger, mit foglalkozik ő ezzel ilyen elánnal (tán töcsköli valaki)? De pláne nekem ezt miért kell hallanom?
...

Tovább Szólj hozzá

b+ mutyi

2014. ápr 19.

Próbafekvés

írta: Сергей
Próbafekvés

fuck.jpg

... a napi jó cselekedet ismét elmaradt, méghozzá az ilyesmi mindig a szív és a szeretet nevében, a kehesztyényi erkölcsök szigorú védelmében történik meg! :-P Ugye nem gondolta senki komolyan, hogy majd én fogom a fájós derekammal este 10kor hulla fáradtan összevakarni a szembe szomszédot a földről? Amikor maláj részegen felborul mit a büdös bogár? Nem szeretem az ilyen mussokat (alkoholista), büdös ahogy kipárolog belőle a csalkohol. Az már csak részlet kérdés, hogy többre lett volna hivatott, a f*sznak kellett magát ennyire hülyére innia az elmúlt 50 évben? Jobb dolga nem volt? Pénzt a semmire, időt a semmire, életet a semmiért... Fasza b+ húzd le magad a WC-n! Ha lehajtod az ülőkét még koszorút se kell venni.... ...

Tovább Szólj hozzá

b+ alkohol próbafekvés ájhétbjúdifúpípá

süti beállítások módosítása