Az elmaradás pontos oka az (immáron fél éve kotlok ezen a cikken), hogy sokat hezitáltam a hangvételen, vagyis azon, hogy hogyan adjak hangot a végfelhasználó elégedetlenségének? Mindig „abba” a bizonyos irányba csavarodott a mondóka… úgyhogy ilyen lett. :-P A cikk folyamán kellően elnéző leszek magammal szemben :-) aminek a pontos időpontjára nem emlékszem, hát arra nem emlékszem! :-)

Egyébként megelégszem a probléma felvetésével, nem érzem úgy, hogy nekem kell keresnem rá megoldást!

Bár merre is megy az mber fia, utcán, járművön, irodában, a cincogás, a tücci-tücci, a nyekergés, a muzsika, a zene, egyszóval muzakx szól mindenhonnan! :-) Hogy ez most épp kedvemre van e, vagy szenvedek tőle, az tulajdonképpen senkit nem érdekel! A zenei ízlés (vagy annak hiánya) egyénenként változik, ezért kár is volna rajta vitatkozni! Az is folyton változik, hogy mi lehet a hozzám eljutó hanghullámok pontos forrása? Bakelitlemezek, rádiók, tévék, cd és minidisck-ek, mp3 lejátszók, kéretlenül és kérlelhetetlenül ontják magukból! Adott esetben ugyanúgy tud irritálni egy Kurtág György zongoradarab (sajnos ez szól ritkábban), mint mondjuk Gabriella Cilmi übermegagigának titulált közepesen kopott (nem túlzottan új) slágere (ezen utóbbira a SF vonatkozású klipje miatt esett a választásom). Szóval tuti recept nincs arra, hogy mi az, ami tetszik, ellenben arra van, hogy mi az, ami nagyon nem (mondhatni irritál)!

Sasszé a Könnyűzene körül:

„Hallódom” (valaki segítsen, mi a hallani igének mi a műveltető alakja???) a zenét... nem igazán olyat „kell” hallanom, ami tetszik (már ha egyáltalán annak a hanghullám folyamnak van olyan eleme, amivel azonosítani tudnám ezt a fogalmat, hogy zene?), tehát elengedem a fülem mellett. Az viszont jól hallható, hogy trendek, divathullámok és a kiadók által kifizetett royalty összegek határozzák meg, hogy mi legyen az aktuális „SLÁGER” és mit játszanak a sokat. Tehát mi legyen az a rettenet (mert legtöbbször az!), amivel a legtöbbet rongálják a hallóidegeimet! :-P Teszik ezt még akkor is, ha az a „zene” éppen utánérzése vagy lekoppintása egy „eredetinek”, vagy épp csak nagy jóindulattal nem az! A direkt feldolgozásoktól, ez is nagyon nagy divat évtizedek óta (én ötlettelenséget és alkotói impotenciát szimatolok!) meg egyenesen kiütést kapok... ez alól, nagy ritkán egy-egy tribute lemez, néhány száma képez kivételt.

Amióta eszemet tudom, szívesen hallgatok rockot //itt könnyűzenei gyűjtőfogalom//. Talán a nyolcvanas évek közepétől, de nem tippelem meg, hogy mióta, sem azt, hogy hozzávetőlegesen hányszor ezer zenei albumot hallgattam meg, a hard rocktól, a punkon keresztül, a doom és death metal-ig :-) épp ami a kezembe került!

Az itt felemlegettet (sőt ez már hánytorgatás) magyar könnyűzenei életről, akkor lett igazán mélyen lesújtó véleményem (a populáris vonulatáról már régebb óta, de erre majd visszatérek), amikor kis hazánk legnépszerűbbnek tekintett rock zenekara... //Nem írom le a nevüket, aki jártas a témában hamar rá fog ismerni, az 1989-ben alapított bandára! Aki meg nem jártas benne, azt teszem fel eddig sem érdekelte, szóval minek is kérdezne konkrétumot!// Akik mellesleg büszkélkedhetnek néhány értékelhető szövegvilágú, lendületes, egyszerű, dallamos rock albummal. 2006-ban kiadott albumuk (a marketingelés és a befogadók vásárlási kedve szerint „platina lemez”) 02-es track-ja „helyén” megszólalt a Pro-pain - Contents under pressure albumról, a State of mind című nóta... Pontosabban, annak súlyos gitár témája, egy kicsit lerövidítve, megpiszkálva, felgyorsítva, magyar szöveggel, de számomra fülbántóan ismerősen... :-P

Mondanom sem kell, hogy a rádiók anno rommá játszották, ezt az egyébként tényleg sláger gyanús rock számot, úgy látszik ez a „véletlen” hasonlóság csak nekem okozott fülfájást...

További meglepetésként ért, a 08-as track, ami egy szintén húzósra sikerült rock szám lenne (de lehet, hogy itt már tudatosan kerestem a hibát?), csak számomra zavaró módon citálja a Ramones - Somebody Put Something In My Drink című klasszikus „szittyózós - beszívós – kirakós - belefekvős” hangulatát. Hát ezek után „jöhetnek” a profi magyar előadók és az ő Aranyzsiráf díjuk! Nem veszem meg a lemezt, sőt meg sem vagyok hajlandó hallgatni! :-P Még mindig ennél a bandánál maradva, az utolsó albumukat (2009) egyik barátom unszolására meghallgattam... Mindenféle mélyebbre szántó kritizálás nélkül, harmat gyenge szövegek, erőtlen, de legalább koppintott (vagy koppintás gyanús) zenét, nem kielégítő hangmérnöki munkát (egy rock album igen is szólaljon meg! Lásd AC villám DC! Nem szólalt meg a lejátszóba bepajszerolt CD!) jellemzi... Stílusa pedig a kezdeti punk rock helyett inkább pénzrock, kolduló hetimetál, borzalom stb....

Az egyik új szám klipjét már mazochizmusból néztem meg a Tyúbon. A Metallica - Turn The Page videóját citálja, megvadítva SM (itt szadomazo) elemekkel, meg még valami gagyival, ami gondolom a rendező saját agytekervényeiből pattant ki... Nem tudom, hogy ki készítette, de nem is érdekel! :-)  Prrrrrrrrrrrr erre csak azt tudom mondani, hogy ha valami nem megy, akkor nem kell erőltetni! A kedvenceim közül van olyan rock banda, akik évtizedek óta nem adtak ki új albumot...

Na jöhetnek az említett zenekar fanatikus rajongói hozzászólásokban csujogatni, már ha ezen körülírásból megismerték kedvenc bandájukat...

Sasszé a Rádiókról:

Két meghatározó fiatalkori „hangvétel” élményem van, ami a sercegő, recsegő elektroncsöves Videoton RA 3311 Roma de luxe rádiókészülékünk ész-nélküli tekergetéséből származik... A Szabad Európa Rádió (1993-ban megszűnt) híreinek hallgatása és a Kossuth Rádió (1980 – 2005) műsorstruktúrája. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez kell, hogy legyen a „rádiózási etalon”... lehetne más is... jó, de akkor még is micsoda? Mivel ezt a mai napig elég tartalmasnak találom, anno viszont más nem nagyon volt. (MTV1-2, Kossuth, Bartók, Petőfi, Szabad Európa, ez volt a kínálat.) //Hozzá teszem, mivel több, mint három évtizede északon lakozom, nekünk jött például a Csehszlovák Televízió Prága 2-es (egyáltalán így hívták? se tót se morva oldat nem találtam róla, pedig kerestem égre-földre) adása, imádtam az esti mesét, a csillagokat lámpással gyújtogató subás pásztor bácsival, meg a kutyusával. Lolek és Bolek, Rumcájsz, Hurvinyek!!!!//

Nem tudom, hogy ki hogyan volt ezzel anno? :-) Nekem először a 80-as évek végén csapta ki a biztosítékot, a Calypso Rádió (azt hiszem azóta már tán meg is szűnt?). Megnyerhető Kalipszóóó_zoknival meg a „…csintalan palacsin csin csin, jajj de dagad a pocim…” //Szerencsés mber, aki nem ismerte! Ez itt kérem a Dolly Roll – Csintalan palacsinta című alkotása! Sajnos nem találtam meg a Tyúbon! // szövegű úgynevezett „magyar slágereivel” és a közvetlen az Osztrák határon csencselt szörnyen kocka német nyelvterületről származó szinti pop bakelitekkel sokkolt! Hát ez olyan gyenge volt (ilyen szóhasználattal éltem akkor), mint a szűzlány pisi... //vagy gerlepingot mondtam? Nem tudom!// Azt viszont tudom, hogy mivel én voltam a legkisebb a tornasorban, ezért folyton lehurrogtak. :-) Persze csak próbáltak, mocskos nagy szám volt már akkor is, a véleményem pedig azóta is megmaradt...  :-)

Igazán rendszeresen hallgattam, tulajdonképpen évtizedeken keresztül, a Kossuth Rádiót. Bár nem érzem magam még öregnek, azért itt egy-egy műsor esetében bizony két, két és fél évtizedes hallgatási időintervallumról beszélhetünk. Olybá tűnik számomra, hogy én bizony az utóbbi időben erőteljesen elavultam, korszerűtlen lettem! 2008 eleje táján úgy „kikorszerűsítették” a kedvenc műsoraimat a Kossuth palettájáról… mint a pinty! Vártam az úgynevezett műsorstruktúra korszerűsítés jegyében megjelenő magasabb minőséget... Akad bárki, aki szerint sikerült ezt megvalósítaniuk?

Túlzott igényem úgy látszik, hogy mberi hangvételű, értelmes, érdekes rádióműsorokra vágyom továbbra is! Pokolian hiányzik például Czigány György „Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben” című komolyzenei vetélkedő műsora!//Aki nem tudná, hogy miről van szó, annak elmondom, hogy az bizony még igazi_sor volt, nem mű_sor!// Aminek ismérvei voltak, hogy nem belterjes szakértő trottyok ijesztgettek, laikus számára érthetetlen beszélgetésükkel, hanem szórakoztató, közérthető, ismeretterjesztő és végtelenül érdekes játék volt ez... //de épp megemlíthetném a Harminc perc alatt a Föld körül, nemzetközi magazint is, ami ugyan létezik még, nem a „megszokott” formában, de minek?//

A 90-es évek közepétől indult egy kezdeményezés JazzCafe néven. //Ez sokaknak ismeretlen lehet, mivel nem országos sugárzású adó, csak fővárosunk 60 Km-es körzetében fogható.// Aminek anno nagyon megörültem //nem pop és nem tuc-tuc//, 1995-ben kezdtem napi rendszerességgel hallgatni. Habár a jazz, mint fő zenei irányzat, áll tőlem a legtávolabb, de az akkori műsoraik hangvétele nagyon tetszett, valóban igaz volt a szlogenjük, hogy olyan zene szól, ami máshol nem és nem csak jazz. //Ezen sorok írása közben is ez az adó szólt, pontosabban a jogutódja, de félek már nem sokáig, mert pillanatokon belül kihúzom.// A népszerűség növekedésével, tulajdonos váltás következett be, majd a teljes stáb egyik napról a másikra felállt, az évszámra már nem emlékszem... Nos, nem jöttek zavarba, az egyre csökkenő zenei és műsor tartalmát érintő színvonalat most épp az elektronikus zene és a RadioCafe név fémjelzi. Hát ezt az adót is egyre ritkábban választom. Van olyan műsorvezetőjük, akinek a főműsoridőben megszólaló „gyémánt” hangjától pavlovi reflexként nemes egyszerűséggel kiráz a hideg. Bár azt hiszem az a konkrét hüjöngős őrjöngős mű_sora //a címére sem emlékszem// már megszűnt, de gyakorlatilag a megszólalásával azonos segédmásodpercben támad késztetésem kihúzni a konnektorból, neki ez jár //a monogramja P.R. Akit érdekel, nézzem meg a weboldalukon, hogy ki lehet//! 

A híreket például erőteljesen szűrik... A megszólaló „zene” szintjéről annyit, hogy a múltkor azért téptem ki a hálózatból a készüléket, mert az éppen szóló infantilis nyekergés refrénje bántotta a fülem „áj vaccsin, áj vaccsing ámeriken televizsön”, a nénikéteket, azt! :-) Mostanában a pontos időjelzés elé gondosan időzített reklámoktól áll égnek a hajam, ez a mostani audioattak „mindent ver”, arra buzdít, hogy „szerezz minél több lájkot a fékxbúkon”! Ez már egy másik, nem rádiós történet lenne, miszerint ha súlyos pénzeket fizetnének érte, akkor sem lépnék fel a fikx-fakxbúkra meg a trippwerre LÁJKOLNI, meg LÁWOLNI! :-P  //per pillanat, már csak egyetlen HU kapcsolatépítő oldalnak vagyok tagja... pusztán rég látott ösmerősök regiszterelése céljával//

Ott tartottam, hogy gyakorlatilag egyetlen értelmes műsoruk a Netidők, amelynek "pozitívuma", hogy annyira későre rakták, hogy az esetek 90%-ában csak felvételről tudom meghallgatni //fenn van az oldalon//. Bár ez is kérdéses, hogy minek? A kedvenc elszólásom az volt, amikor közölték, hogy „a LED-es világítás technikának jelenleg még az a problémája, hogy nagyon sok hőt termel”... Micsoda? A LED lámpa, hőt termel? :-) Bruhaha! Ha 45 percen keresztül a tenyeremben tartok a kedvedért, egy 220 voltról üzemelő led lámpát, akkor elhiszed nekem, hogy olyanról beszélstél sületlen badarságot, amihez nem értesz!? :-)

Végezetül pedig az egyik utolsó ilyen kedvenc, modern kori rádiós szösszenet, az a Láger rádió „orvul és váratlanul” történő kapitalista! Sőt, nemtelen imperialista elárulása és felszámolása” volt. Amikor is a két népszerű „ex” mű_sor vezető, hetekig székféltőzött és szimpátia tüntetésig behisztérizálta az „ex” hallgatóit... //Mellesleg megjegyzem, hogy az általunk annyira féltett úgynevezett „mű_sor” témája, a férfi altest táján kialakuló ürítési frusztrációk körül forgott. Ez a téma nem, hogy nem tekinthető „emelkedettnek”, de hosszú távon még csak nem is szellemes! A marketing alapelve, hogy az igényt fel kell támasztani a termék iránt… szóval nem hiszem el, hogy az erőlködéstől feltörő bágyadt pukiszagra van igény?!//

A sztorinak a non plus ultra-ja az lett, hogy a két mű_sor vezető „valamilyen” deus ex machina hatására „óriási meglepetésre és halljunk csodát” még is csak felvevődött az új rádióhoz //a nevét se jegyeztem meg! Minek?//. Szerény véleményem az, hogy a befektető úgy okoskodott, „gyerekek minek elkölteni sok milliót reklámra, megoldjuk ezt okosba meg olcsóbban is, magyar módra”. Megpróbálnak debilnek nézni és az vélik rólam, hogy nincs se rövid, se hosszú távú memóriám? A negatív reklám is reklám, a negatívumra mindenki felkapja a fejét, betettek még egy „heppi endet” is végére és a nyájas hallgató //vagy a hallgatós nyáj?// fél év múlva már úgy sem fog emlékezni rá, hogy mi ellen és mi mellett szimpátia tüntetett a karszalaggal! Milyen igazuk van, jól bepromótálták az új rádiót, be is indult a szekér, és visszatérhetett a sóletszagú műsor! Akkor gondolom most mindenki happy, hisz kielégülhet az igény(mentesség), mint zenei mind tartalmi téren?!
Konklúzóként annyit, hogy szörnyen „sajnálom”, de nem kívánok több hüjöngést befogadni mű_sor címen! A rádiókészülékeim is lassan elindulnak a hulladékkezelő telepre vezető út felé //amit a tv már bejárt// . :-)
Áthidaló megoldásként azt találtam ki, hogy építeni kéne egy lakkozott fa oldalú, krómozott tetejű, elektroncsöves rádiót :-) talán a saját kezem munkáját tudnám annyira szeretni, hogy ha nem tetszik a mű_sor, akkor "csak" sávot váltok, esetleg kikapcsolom...