Előbeszéd a nyájasnak éppen nem nevezhető olvasókhoz, de persze a nyájasság nem is elvárás feléjük - Jó fél éve nem volt itt bejegyzés, őszintén szólva nem voltam és nem is vagyok a toppon. Meg a mosolyom sem volt őszinte, most már az, de mindegy, hagyjuk ezt és térjünk a tárgyra ... Nagyanyám sopánkodása jutott ma eszembe. "Jaj kis unokám ne ülj a küszöbre, oda a prolik ülnek!" Tudod a legalább tizenöt centi széles és öt centi magas keményfa küszöbre, amit a Cicásmama (így hívtam), vagy Irmuska, ha így jobban tetszik mindig mosó szappanos vízzel és gyökérkefével sikált, amitől kifehéredett a fa és ki is szálkásodott. Engem ez nem zavart, szerettem ott ülni, közben játszottam a macskájával... Na hát az öregasszony mindig addig sertepertélt körülöttem, amíg egy hímzett párnát, vagy egy sámlit nem tudott erőltetni az ülepem alá. "Meglátja a Mancika, mit fog mondani, hogy mi prolik vagyunk? Még sem járja, hogy úgy ülj ott a küszöbön mint a prolik! Emlékszem, hogy azok ilyen durva mosdatlan emberek voltak és a kabátjuk ujjába törölték az orrukat, ki volt tejesen fényesedve ettől! Meg szipogtak is, annyira gusztustalan, undorodik a mama!" mesélte és úgy behergelte magát ezen az 1930-as évekbeli emléken, hogy elkezdett öklendni ... 

Közben eltelt három évtized, baktatok hazafelé a vasútállomásról. A szokásos rezignált fejjel (mi ennek a munka utáni totális apátiának a költői megfelelője? Mindegy lefingott a fejem és kész!), bőr aktatáskámmal a kezemben, amúgy civilben (farmer, tornacipő, széldzseki, ing). Van az átlagosnál sokkal jobb öltönyöm, meg férfi bőrcipőm, csak a fájdalom faszáért fel nem venném! Hova? Oda? Meg nem is érzem jól magam benne... Jobb kézre a kora esti szél lágyan ringatja a két fa közé kifeszített dróton száradó ruhákat... Igen a játszótéren... Fél szemel oda pillantok, úristen! Ekkora méretben is kapható csipkés tanga??? Neee! Nem akarom tudni, hogy kié! Mondjuk ehhez azért már késő! Négy évtizede élek ezek a környéken, tudom kié... Nem, nem dugtam meg! Egy kiló kenyérért és egy feles vodkáért cserébe simán kenhető! Mindig a jobb érzésűek közé tartoztam! De ki hiszi ezt el nekem? Kb. senki. Rám is ordít (itt így köszönnek) a földszinti ablakból, én meg neki vissza. Közben a sarkon éppen egy rozzant muss járókelő kiabált át a sarki zöldséges uzsorásnak, aki mázsahúsz/kétméter dimenziókkal bír és nekem mindig bazinagy "jónapotkívánokurammal" köszön. Vagy azért mert a hónap bármely napján tudok vásárláskor fizetni, ez nagy szó az utca ezen a felén lakóktól, vagy mert sejti, hogy mit dolgozom és fosik. Mindegy igazából leszarom, bajunk nincs egymással... "Helló Sanyi! Drágább lett a krumplitok?" Az meg valamit dörmög neki vissza. Kopasz rossz arcú rosszkedvű mackó, de azt nem hallom. Majd emez folytatja "Dobsz egy tüskét nekem? Tudod Sanyikám én megaaadom..." A választ viszont hallom "jó különben agyonbaszlak lapáttal". Ezen a ponton elkapott egy nehezen levakarható és jól eső mosoly. Igen, megint itthon vagyok. Belépek a tök sötét lépcsőházunkba, nem gyújtok villanyt. Minek? Szerencsére a kirakott rekamién éppen nem ül senki. Az előbb említett nagy picsájú tangás nem ül most ott és nem mossa éppen a lábát a lavórban. Az népünnepély, amit a többi szomszéd mindig jókedvűen körbe áll. A pasija meg férfi trikóban rágja a hideg köripörit (sertés köröm pörkölt cupák része) és csurog a paprikás zsír az álláról a hasára. Egyszer beugattam az öregasszonynak, meg is sértődött rám. Mancinéni milyen jó, hogy a lánya nem a nagy picsáját mossa abban a lavórban! Úgy szétterülne körülötte a szőr, mint a hínár! De ez már rég volt, azóta már szeretnek, meg én is őket. Most mást basztatnak. Szóval csukott szemmel is haza találok. Az előszobában felakasztom a széldzsekit, ledobom a táskám, lerúgom a cipőmet. Jöttem, mentem, tiszta kosz lett, igaz a padlóra is ráférne egy felmosás. Na persze ezt a nagyvalagú, a köripöris, a mackó, meg a mussok nem tudhatják. Ők csak a spotlámpákat látják felkapcsolva a konyhabútorom koronalécén ha véletlenül felnéznek az ablakomba. Gondolom köpnek egyet, hogy na ott a pénzes köcsög. Pedig minden csak viszonyítás kérdése! Igen ez itt egy félig proli környék, de én szeretek itt élni.