Valamelyik nap a szemem elé került ez a kép a facebook-on, komolytalan arcoskodásnak találtam a tartalmát, és még csak nem is volt vicces, ezért nem fogom megállni szó nélkül. Nem azért írom a cikket, mert mérges vagyok, vagy zsigerből elutasítok bármit. Hanem azért, mert ha mindenki hallgat (akinek van értékelhető véleménye), akkor az interneten csak zagyvaságokat és pletykákat lehet majd találni... És most kedvem támad ismét írni a témáról, de most már nem érintőlegesen, hanem célzottan a küzdőművészetről. Tartalmilag helyesen és viccesen a kép úgy nézne ki, hogy Terminator - Rambo - MacGyver - (Chuck Norris, kompatibilis még Bruce Lee, vagy sokkal inkább Jurij Boyka mert ő szintén virtuális figura). Azt ugye tudjuk, hogy elég sok küzdőművészetnek ez a mottója, 206 csont bőven elegendő fegyver. Csak hát ugye azt is tudjuk, hogy a Krav Maga nem küzdőművészet!

Akkor definiáljuk ismét (már többször megtettem) pár egymásból származtatható, de nagyon is eltérő jelentésű fogalmat, ami a köztudatban forog, csak sajnos hibásan:

- A Harcművészet (vagy küzdőművészet, nekem ez a megfogalmazás jobban tetszik, mivel akit a filozófiai tartalom is megérint, az elég hamar leteszi az agresszióból táplálkozó harcot és küzdést... csak ugye önmagában a művészet szót másra használjuk) - fogalma számomra ezt jelenti, nem szorulok rá kanonizált definíciókra, magam is végig tudom gondolni. A filozófia elsajátításával, a koordinált mozgás, a gyakorlás szeretetével azonos! Fő cél az élethosszig tartó gyakorlás. Az elsajátított technikák kivitelezésének vég nélküli gyakorlása, tökéletesítése, csiszolása. Az egészségünk megőrzése (ez sokszor először helyreállítással kezdődik). A testünk és a szellemünk fölötti kontroll visszaszerzése (ugyanis elveszett)! Tudjuk, hogy a tradicionális küzdőművészetek eredete egészen az 5. században élt Bódhidharmáig vezethetőek vissza, aki speciális jóga alapú gyakorlatokkal segítette a meditációban legyengült szerzeteseket vallásuk további gyakorlásában. Ehhez a tornagyakorlatsorhoz kötik a saolin kungfu kialakulását. Ahány küzdőművészet, annyi történet és eredet. Amúgy ez mellékes, csak azt akartam érzékeltetni, hogy a fogalom 16 évszázaddal ezelőtt keletkezett és semmiképpen nem nevezhető valami divatos fellángolásból eredő új keletű, légből kapott dolognak.
- Küzdősport fogalma benne van a névben. Adott harcművészetből kivették a lassabb, extrém bonyolult, extrém rugalmasságot, vagy extrém egyensúly érzéket, extrém erőt, extrém képességeket igénylő (pl. 2x2 ujjon végzet kézenállásból fekvőtámasz szaltóval, vagy dárda megtartása nyakon belső erő segítségével), vagy a feltehetőleg halálos kimenetelű ütés-rúgástechnikai elemeket. Csökkentett, vagy semmilyen filozófiai tartalommal nem bír. Sportértéke pontozással bajnokságokon mérhető, versenysportnak minősül (pl. boksz, karate stb.). A küzdősport fogalma is iszonyú régi. A boksz például a Asszír, Babilon, Görög birodalmakhoz köthető, a klasszikus változata pedig a Nyugatrómai Birodalomhoz (tehát ennek is évezredekben mérhető a múltja). Nem különben a birkózás, szintén a görögöknek tulajdonítható, az ókori olimpiai játékok versenyszámaiban (i.e. 708 körül) már szerepelt. Későbbiekben az ökölvívás, birkózás és a pankráció is.   
- Az önvédelem fogalma pedig szintén egyértelmű kéne, hogy legyen a nevéből, a magyar és idegen nyelvű elnevezések is szemléletesek (self-defense, Selbstverteidigung stb. nem sorolom). Itt már tényleg minden „felesleges” elemet kivettek, csak az önmagunk különböző szimulált szituációkban (valóságot modellezve) történő megvédését elősegítő, úgynevezett hatékony támadó és védő technikák maradtak (tipikus képviselői a krav maga, defendo) és azokat gyakorolják orrvérzésig. Az önvédelem fogalmát a 17. századi Japánig tudtam visszavezetni, aztán persze tévedhetek is (lehet korábbi forrás is), ez nem tudományos igényű esszé. Tehát ez bizonyult az összes fogalom közül a legfiatalabbnak.
- A közelharc –szintén benne van a nevében, testközelből harcolunk támadó, védekező célú technikákkal. Kéz és láb (ütés, rúgás csavaró, dobó, fojtó) technikák, fegyveres (kés, bot, tonfa, pisztoly, törött üveg, lapátnyél, bármi, ami alkalmas és kéznél van) közelharci technikák alkalmazását jelenti. Érdemes még megemlíteni, hogy az edzésen semi-kontakt imitált küzdelmekben elsajátított (érintésre megy, nem verjük agyba-főbe az edzőpartnert és általában hagyja is magát) technikák, nem feltétlen lesznek kivitelezhető, alkalmazhatóak valós küzdelmi helyzetben! A közelharc sem új keletű, gondoljunk csak a ókori rómaiak fegyveres gladiátor küzdelmeire, vagy bármely ókori (a kőkorban is volt, csak arról nem mard fent feljegyzés) hadjáratra.

Végig gondoltam (vegyes küzdőművészettel és küzdősportokkal foglalkozom), hogy az elmúlt két és fél évben milyen „stílusokkal” találkoztam össze. Tizenötnél szerintem több forrásból merítenek az edzéseim, csak azokat sorolom fel, amikre emlékszem (tetszettek a technikák) és egyértelműen be tudtam őket azonosítani, illetve különbség alapján érdemes elválasztani őket egymástól. Nagyon sok küzdőművészet egymásból származtatható. Vegyesen vannak bennük kemény és lágy, belső és külső erős stílus. Mindegyik egy kicsit más szemléletet használ és ez nekem jó. Van egy ilyen mondás, hogy a sokoldalú tudás az igazi tudás, ez itt frekventáltan igaz. Meg egy olyan is, hogy aki sokat markol, keveset fog, ez erre az esetre ez korlátozottan igaz. Nyilván egyikből sem vagyok haladó. De egy olyan történetnél (nem versenyre készülök) ahol a saját szórakoztatásom, egészségem a cél, ennek nincs jelentősége.
Pencak Silat (Indonézia), Capoeira (Brazília), Bokator (Kambodzsa), Kalarippayatt, Jóga (India), Aikido, Karate, Kick-box (Japán), Tai Chi Chuan, Wing Chun, Kungfu, Vusu (Kína), Box (Anglia), Muaj Thai (Thaiföld), Panantukan (Fülöp szigetek). A felsoroláson végig szaladva (sok az ismeretlen szó benne akkor is) látható, hogy a furcsa nevűek vélhetően tradicionális (vagy a felé hajló) küzdőművészetek. Az ismertebbek pedig modernizált (vagy ahhoz közeli) küzdősportok. Vegyes küzdőművészettel azért kezdtem el foglalkozni (és nem egy stílussal külön), mert középkorú vagyok (fogy az időm). Jelenleg nem érzem úgy, hogy beleférne az időmbe 5 évet pl. csak az Aikidoval foglalkozni. Ha tizenéves lennék, akkor gondolkodás nélkül művelnék 2-3 stílust párhuzamosan. A sok fajta technikának meg van a hátránya is. Viszont ezen a szinten, mivel elég széles spektrumú merítés történik, sok olyan összefüggésre jöttem rá (relatíve gyorsan), amit egyébként (csak egy stílust művelve) évekig kerestem volna, ha egyáltalán megtalálom és meglátom! Ne csak a levegőbe beszéljek, fontos tapasztalat látni, hogy a stílusokban milyen különbségek vannak a technikák kivitelezése között. Ahány stílus annyi fajta edzés módszer, az ember könnyen megtalálja a neki tetsző edzéselemeket. A sok technika végtelenített kihívást jelent a koordinált mozgás fejlesztésének, hajlékonyságnak, állóképességnek, erőnlétnek és egyensúlyérzéknek! Minél többet gyakorlok, annál logikusabbak és könnyebben elsajátíthatóak lesznek az új (akár eddig ismeretlen) technikák. Ez a fajta mozgás olyannyira jót tesz, hogy jobb helyeken (nem itthon) a Parkinson és Alzheimer-kóros betegeket (sok esetben egészen öregeket) ilyen edzésből megformált tornával tartják szinten! Az edzés következtében fellépő Flow-élményeim, megtapasztalásaimról is érdemes lenne szót ejteni (akár egy külön cikkben). A napi stressz elleni kiváló hatása az első helyen áll. Az érzékek kiélesedése megdöbbentő, sokszor alap érzékszerveken túl mutató észleléseim vannak. A Chi (vagy hívjuk bárhogy, a belső erőt) áramlásának és erejének megtapasztalása fontos lépcső volt számomra. Lehet hogy idővel teljesen el fogok szállni (kacsint) ez majd évek múlva kiderül. Minden esetre elmondható, hogy az akaratlanul fellépő személyes sérelmek (minden emberi csoportosulásra jellemző) leküzdését követően, kb. második éve folyamatosan tyúklépésben közeledek a harmonikus tudatállapothoz. Egyre ritkábban tud kizökkenteni a nyugalmamból "egy önjelölt vacak kis zsarnokocska" (A fogalom egy Carlos Castaneda könyvből származik, amit két évtizede olvastam el).    

És akkor egy darab önvédelmi stílus sincs azok között, amivel foglalkozol? Bizony nincs... Az éles  közelharc mindenképpen nehéz téma lesz önvédelmi helyzetben! Ha képzetlen ellenfél ellen kellene küzdeni, azért lenne nehéz, mert minden technikai tudás (és esetleges szabály) nélkül hadonászik, rugdalózik. Megpróbál majd megfogni (birkózni akar majd, hajat húzni, ruhát rángatni, földre vinni stb.) és fizikai erejével elintézni a dolgot. Ha ez lehetséges. akkor rá kell beszélni egy szkanderra, az ütésváltás helyett.
Képzett ellenfélnél (pláne ha fiatalabb) valószínűleg elmozgással és a technikai hibáinak kihasználásával lehetne csak nyerni, vagy lábbal próbálnám aprítani. Tudjuk, hogy egy-egy jól kivitelezett lábtechnika aranyat ér!
Nem szeretnék az utcán küzdeni, (mondjuk ez nem szeretet kérdése), adja az ég, hogy soha ne kelljen a tudásomat élesben alkalmazni! A sérülésveszély a legfőbb ok! Akár egy rossz helyen betaláló technika, vagy egy szerencsétlen esés is az életébe kerülhet valakinek, vagy egy életre megrokkan... Az utcán amúgy is kevés a „fair duma”. A harci tudás és az önbizalom megszerzése önfegyelmet, kitartást és gyakorlást kívánna el, ez hiányzik az európai emberekből. Az hiszik, hogy két hét alatt Bruce Lee lehet bárki, hát sajnos nem lehet! A tudás hiánya pedig félelmet szül és ez egy veszélyes folyamat. Úgy értem, hogy aki nem tud verekedni (de kötözködni szeret), az hamarabb ránt elő kést, viperát, lapátnyelet. Annak érdekében teszi, hogy ne maradjon alul. Inkább ez lesz a történések fonala, mit hogy felálljon valakivel egy-egy ellen küzdelemre. Ha pedig egy csapattal találkozik az ember össze, akkor ugye a fair play szabályai fel sem merülnek majd! Ezért (bár ritkán kerülök ilyen helyzetbe) elsősorban az elkerülés van célként megjelölve! Végső esetben pedig jöhet a „szégyen a futás, de hasznos” elv... Tudod "annyit kapsz érte is, mint egy rendes emberért" és "belőled csak egy van, tehát vigyázz önmagadra" (ez a mondat nem tartalmaz semmilyen rasszista felhangot, ha csak a hülye, agresszív embert nem soroljuk külön rasszba)!

Szóval Krav Maga? Kezdjük talán az anyagi vonzattal, a heti 9 - 10 órányi edzésem jelenleg havi tízezer magyar forintomba fáj! Plusz a védőfelszerelések vásárlása - pótlása, formaruhára, tornacipőre, boksz nadrágra, bandázsszalagra, fogvédőre, zsákoló és bokszkesztyűre, sípcsontvédőre, fejvédőre (nincsenek ki az ízületeim, ezért extra térd, boka, könyök gyorsbandázs nem kell) lesz szükségünk. Néztem amúgy pár éve Krav Maga árakat (igen a kíváncsiság motivált) ötezer forint feletti egyéni edzés óradíjat találtam. A havi bérlet csoportos edzés esetén verte a húszezer forintot. Most megint kerestem, nem találtam árat, de amíg egy klasszikus boksz személyi edzés óradíja háromezer forintban megáll, addig ez irreális ár. Ennyiért nem érdekel (lenne rá pénzem, de az elvvel van a gond), hogy milyen önvédelmi – közelharc technikákat használnak az izraeli hadseregben! Mert ennek nagyon biznisz szaga van! Semmivel nem tudnak ők többet, hatékonyabbat, gyorsabbat, semmivel nem adnak többet, mint amit más küzdőművészet – küzdősport edzésen fel tudok magamra csipegetni! Ha ezt állítják, akkor az kimeríti a parasztvakítás fogalmát. Ami még szintén nem tetszik, az az amerikai szemlélet. Te level hányas vagy? Hangzik a kérdés ... Azt a hernyótalpast, azt! Ez már a fegyencedzés könyv értelmezésekor is kiverte nálam a biztosítékot! Amikor szóba került, hogy az egy jó edzésrendszer és alkalmazható! Egylábas guggolást, fekvőtámaszt (pl. kézenállásból), hidat gyakorolom kiegészítő erőnléti edzésként. Akkor jött ez a mindent elsöprő és agyműködést nélkülöző kérdés! Nincs level vazze! Ember van és módszerek vannak! Minden ember más, ezért nem level-t erőltetünk rá... Levelt azok használnak és érnek el, akik rettegnek attól, hogy bármit önállóan kell kitalálniuk, felépíteniük és elvégezniük. De köszönöm kérdésedet! Jelenleg level38 vagyok, és idén lennék level39 ha megérem. Célom, hogy minél több ilyen "levelt" érjek meg (kacsint)!

Ami még óriási kérdőjelként lebeg a szemem előtt, hogy egy Krav Maga edzésen milyen technikai előkészítés folyik? Belöknek oda tíz kezdőt akik fizetnek, de ütni sem tudnak (sehogy nem tudnak, még bénán se), akkor azokból hogyan lesz „valami”? Csak érzékeltetésként elmondom, hogy hol megy el valakinek a motivációja és mikor mond csődöt a kitartása! A mögött, hogy az egyenes ütést már tűrhetően kétféle technikával (boksz és kínai boksz) ki tudom vitelezni (levegőben, zsákra, vagy a fejedre) százas nagyságrendű munkaóra és százezer fölött ütés van! És ez csak egyetlen technika! Az elején minden egyes technikánál ilyenek voltak "ah ez nekem nem megy!", rúgásoknál "elesni ér?", "nem megy elég magasra!", "fáj!", "nem lazul!", "olyan a mozgásom mint a robot zsarunak!", "gyerekek ez szánalmas!", "égő vagyok!", "szellemi fogyatékosnak érzem magam!", "ezt a gyakorlatot nem lehet mással kiváltani?" stb. stb. (mosoly). Az a véleményem, hogy az ember nem „él meg” a hét alapütés és hét alaprúgás technikából. Figurázni kell, sok sok technikát megtanulni, erőnlétet, reflexeket, gyorsaságot fejleszteni, testet keményíteni, lazítani és irtatlan sokat gyakorolni, akkor lesz belőle valami! Hogyan alakul ez a Krav Magában? Még egy nagyon fontos dolog merült fel. Mi a helyzet a hasi légzéstechnika elsajátításával? Mondjuk, aki még nem élt át úgynevezett test-K.O.-t, annak ez a kérdés semmit nem mond. Az ember beszed egy ütést (pláne rúgást) testre, és ha nem megfelelően lélegzik harc közben, akkor beszorulhat a levegő. Ez futásnál is előfordul ott enyhén szúrni kezd az oldalam, de mivel harcban ez célzott erőhatás következtében alakul ki, itt az összepréselt levegő erősen megnyomja a környező szöveteket - szerveket (bordaközi izom, rekeszizom, tüdő, vagy ki tudja hol bír megnyomni). Iszonyú kellemetlen, harcképtelenné válik az ember...
Tavaly megnéztem egy Krav Maga bemutatót. Valóban, volt két srác, aki nagyon ügyes volt porszívócsővel, műanyag késsel és műanyag AK-val való küzdelemben! Csak az a bibi, hogy a beállásukon, a mozgásukon látszott, hogy Muaj Thai-al foglalkoznak eredetileg! Nos ha van előképzettség más küzdőművészetből, akkor minek a Krav Maga? Na mindegy... szóval hagyjuk is ezt, zárom soraimat.
Lehet, hogy egyszer fővárosunkban keresek Krav Maga edzést és kíváncsiságból elmegyek. Isten igazából a Tai Chi Chuan jobban érdekel, vagy a Wing Chun, ami lehetőségként adott.